Zánkai Erzsébet-tábor /2026.június 21-26./

Zánkai Erzsébet-tábor /2026.június 21-26./

Idén ismét lehetőségünk volt részt venni a zánkai Erzsébet-táborban, amely életünk egyik legjobb élménye volt. Már az odautazás is kalandos volt, hiszen izgatottan vártuk, milyen programok várnak ránk a Balaton partján.

A tábor minden napja tartogatott valami különlegeset. Részt vettünk sétahajózáson, ahol megcsodálhattuk a Balaton szépségét, és kipróbáltuk a sárkányhajózást is. Nagyon élveztük a vízi programokat, különösen azért, mert minden nap fürödhettünk a Balatonban.

A legvidámabb programok közé tartozott a vizesvetélkedő, ahol sokat nevettünk és együtt küzdöttünk a csapatunkkal. Az állatmentő közösségépítő játék során megtanultuk, milyen fontos az összefogás és az egymás segítése. Ellátogattunk a tájházba is, ahol érdekes dolgokat tudtunk meg a régi falusi életről.

Nagy élmény volt a TEK bemutatója, ahol közelről láthattuk a különleges felszereléseket és járműveket. Esténként fantasztikus koncerteken vettünk részt. Fellépett Tóth Abigél és Pásztor Anna is, valamint meghallgathattuk a Szent Efrém együttes koncertjét, amely igazán elvarázsolt bennünket..

A tábor nyitóbulija már az első napon remek hangulatot varázsolt, a záróbuli pedig egyszerűen fergeteges volt. Mindenki táncolt, énekelt és együtt ünnepeltük a sok közös élményt.

Ez a tábor rengeteg szép emléket adott nekünk. Új barátokat szereztek a gyerekek, sok izgalmas programon vettünk részt, és felejthetetlen napokat töltöttünk a Balaton partján. Reméljük, hogy jövőre is eljuthatunk a zánkai Erzsébet-táborba.

Hálásan köszönjük, hogy Csabai Nóra, Keléné Décsei Noémi és Kádár Valéria tanárnők elkísérték a gyerekeket!

Fotók: https://www.szentpalkarcag.hu/gallery-album/623