Táncverseny az Aktív Iskola és a DÖK szervezésében /2026.03.10./
Az Aktív Iskola és a Diákönkormányzat közös szervezésében került megrendezésre iskolánk idei táncversenye. A verseny meghirdetését követően azonnal kezdetét vette a lelkes felkészülés: a diákok szorgalmasan gyakoroltak, próbáltak és készítették koreográfiáikat.
A rendezvényen minden tánccsoport kitett magáért. Látványos, igényesen koreografált és rendkívül szórakoztató produkciókat láthatott a közönség. A fellépők energiája és lelkesedése magával ragadta a nézőket, így igazán jó hangulatú délutánt tölthettünk együtt.
Amíg a zsűri hosszas tanácskozás után meghozta döntését, a résztvevők a közösségi teremben fergeteges bulival ünnepelték a sikeres fellépéseket. A zsűri elmondása szerint minden csapat kiválóan teljesített, és valójában mindannyian megérdemelték volna az első helyet. Ennek ellenére – a verseny szabályai szerint – mégis dönteniük kellett, így az alábbi eredmények születtek.
1–2. évfolyam
-
-
hely: 1.b osztály
-
-
-
hely: 2.a osztály fiú csapata
-
-
-
hely: 2.b osztály lány csapata
-
-
Különdíj: 1.a osztály lány csapata
3–4. évfolyam
-
-
hely: 3.a osztály lány csapata
-
-
-
hely: 4.a osztály lány csapata
-
-
-
hely: 4.b osztály lány csapata
-
-
Különdíj: 3.b osztály
5–8. évfolyam
-
-
hely: 7.a–b osztályos lányok
-
-
-
hely: 5.a–b osztályos lányok
-
-
-
hely: 6.a–b osztályos lányok
-
-
Különdíj: 8.b osztály csapata
A rendezvény végén a Diákönkormányzat bejelentése kitörő örömet váltott ki: a nagy sikerre való tekintettel a táncverseny jövőre is megrendezésre kerül.
Köszönjük a diákoknak és a felkészítő pedagógusoknak a színvonalas előadásokat, és sok sikert kívánunk a következő megmérettetéshez!

milene