Farsang utáni futás az Erzsébet ligetben/2026.03.08./
A Karcagi Sportegyesület tájfutó szakosztálya rendezte meg a „Farsang utáni futás” elnevezésű eseményt az Erzsébet ligetben. A program szervezői Lévainé Kovács Róza és férje, Lévai Kálmán voltak, akiknek köszönhetően egy remek hangulatú, sportos délelőttön vehettek részt az érdeklődők.
A rendezvény a résztvevők köszöntésével kezdődött, amelyet követően nőnap alkalmából városunk vezetői virággal kedveskedtek a jelenlévő hölgyeknek, így már a program elején kedves meglepetésben részesülhettünk.
A verseny ragyogó napsütésben zajlott, ami még kellemesebbé tette a mozgást és a közös sportélményt. A résztvevők igazán színes mezőnyt alkottak: volt, aki jelmezben, más futóruhában, megint más hétköznapi utcai öltözékben teljesítette a távot – mindenki abban érkezett, amiben a leginkább kedve volt sportolni.
A nevezők két kategória közül választhattak. Az Erdőkerülő kategóriában indulóknak egy 2,4 kilométeres távot kellett teljesíteniük a kijelölt útvonalon. A Pontvadász kategória résztvevői pedig szabadon választhatták meg az útvonalukat: a feladat az volt, hogy a kijelölt pontokat tetszőleges sorrendben érintsék.
Az eseményen több kollégánk is rajthoz állt. Balog Edit Judit kolléganőnk toborzásának köszönhetően diákjaink közül is voltak résztvevők: Palotai Helga Gizella és Farkas Viktória Klára a szüleikkel együtt teljesítették a kihívást.
A verseny szép eredményeket is hozott. Balog Edit Judit páros kategóriában partnerével a dobogó legfelső fokára állhatott, míg Palotai Helga Gizella a második helyet szerezte meg.
Gratulálunk a helyezetteknek és minden résztvevőnek, valamint köszönjük a szervezők munkáját a színvonalas rendezvényért!

milene